Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: Egy fénykép
A kormánylap tegnapelőtti számának 17-ik oldalán egy fénykép látható, amely Budapesten készült a belvárosban, a Petőfi Sándor utca és a Pilvax köz sarkán.
A képen két asszony fekszik a földön, mindkettő fehérneműben, az egyik feje alatt vértócsa. Mindketten halottak. A kép 76 éve készült, nem kétséges, hogy az asszonyok a Vörös hadsereg áldozatai, de az is kitűnik, hogy nem katonai művelet következtében. A kép ma is, 76 év múltán is sokkoló, még akkor is, ha a szovjet csapatok szörnyűségeiről tudunk, amit tudunk. Más a tudás és más szembenézni a nyers valósággal.
Holnap lesz 76 éve, hogy Budapest elesett és a szovjet hadsereg szétlőve a várost, bevonult Budapestre, elfoglalván azt. Vagy, ahogy a hazug propaganda hirdette 45 éven keresztül: felszabadította a magyar fővárost, ami önmagában non sense, hiszen háború volt a Szovjetunió és a Magyar Királyság között, a harcban álló felek, ha egyikük győzött, akkor nem felszabadította a legyőzött országot, hanem elfoglalta. A Szovjetunió is így tett, Budapest 76 éve nem felszabadult, hanem elfoglaltatott, mint ahogy áprilisban az egész ország is.
Tudjuk, a háború nem gyerekzsúr, mégis a 76 éve történtek csak a XVI-ik században megélt török hódításhoz foghatók. A muszlim hódító csapatok tették azt utoljára a magyar történelemben, amit most a szovjet megszállók. Ők dúlták fel az általuk elfoglalt ország egyharmadát, felégetve azt, elrabolva minden kincset, megerőszakolva asszonyokat, janicsárnak elvíve magyar gyerekeket, kegyetlenül kivégezve ezreket, elnéptelenítve városokat, falvakat. A török kiverése után 250 évig ez a harcmodor ismeretlen volt az országban, pedig járt itt Habsburg katona, cári orosz katona, román királyi hadsereg, amely azért lopni tudott és szeretett, de ezek a kegyetlenkedések ismeretlenek voltak.
Magyarország fekvése csodás, a honfoglaló magyarok bölcsen tették, hogy berendezkedtek a Kárpát-medencében, csak egyre nem gondoltak, mert nem gondolhattak. Arra, hogy ez a hely az, ahová minden keleti hódító nép még elér. Mi még éppen belefértünk tatár, török és szovjet horda akciórádiuszába, a Lajtától nyugatra élő népek ettől mentesültek. Egyetlen nép, amely nem keletről hódított, a német, ahogy azt a múlt század közepén éreztük is. Budapest ötven napig tartó ostroma két diktatúra és két őrült, Hitler és Sztálin harcát szenvedtette el a főváros lakóival. Ennek a közel két hónapos ostromnak semmiféle hadászati jelentősége nem volt. Annyit jelentett, hogy ötven napot késett Berlin eleste Budapest eleste okán. Ezért a két hónapért lettek felrobbantva a németek által hidaink, a szovjetek által szétlőve városunk, haltak meg ezrek, megbecstelenítve lettek százezres nagyságrendben magyar asszonyok és lányok, elhurcolva tízezrével málenkij robotra férfiaink, akik soha vagy csak évek múlva térhettek haza lelki és testi rokkantként.
Holnap lesz 76 éve, hogy Budapest ostroma véget ért és a Vörös hadsereg elfoglalta a magyar fővárost, nem felszabadította azt, de elszabadította katonáit.
Nézem a képet, rajta ezt a két asszonyt, akik, míg éltek, tisztességes feleségek, családanyák voltak és sosem gondolták, hogy egykor majd a belváros egyik főutcáján fognak feküdni, mellettük két nagy kartonpapír, amellyel vélhetőleg le voltak takarva, s amelyet lefújt róluk a szél. Testük „feszes volt már, mint húr, ha pattan”. Ők már túl vannak mindenen. Miért kapták ezt a sorsot 76 éve, nem tudhatom. Gondoljunk rájuk úgy, mintha anyánk feküdne ott, lemeztelenítve, takaratlanul. Ez a szörnyűség, amely velük esett meg, ott kezdődött, egy távoli müncheni kiskocsmában évtizedekkel korábban, amikor még ez a két asszony sugárzó fiatal lány volt, és vidáman sétált barátnőivel a Pilvax közben, nem tudva, hogy ami Münchenben és Szentpéterváron készül, annak ez lesz a vége. Gondoljunk rájuk és gondoljunk bele, minden igaztalan, hamis és erőszakot gerjesztő mondat egyszer megalkothatja ezt a fényképet. Mert, hogy erőszakot sugall az egyre durvább közbeszéd ma is, ha hagyjuk.
Gyújtsunk holnap egy gyertyát az áldozatokért!
