Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: Termelői piac
13 évvel ezelőtt, csobánci szőlőmtől alig két kilométerre lassan alakulni kezdett egy termelői piac. Összejött a Balaton-felvidékről pár őstermelő és saját maga által készített sajtokat, borokat kezdett árulni, később zöldségeket, gyümölcsszörpöket. Fazekasok kerámiákat, népi iparművészek szőtteseket, terítőket, törölközőket és a klasszikus régmúltnak megfelelően könyvek is megjelentek ponyvára kitéve, pár év alatt több tucat könyvet vásároltam fillérekért, köztük XIX. századi kiadásúakat is.
Vasárnap délelőtt kilenc órától fél egyig, egyig volt nyitva a piac és környékbeli nyaralók, bebírók, szívesen néztünk be minden vasárnap. Friss pogácsát vettünk, melybe füstölt kolbász volt belesütve, aznap reggel sütött házi rétest vittünk haza vasárnapi ebédre.
Mint minden jól sikerült kezdeményezés, ennek is az lett évek alatt az eredménye, hogy híre ment és túlnőtte önmagát. Egyre több érdeklődő jött, divat lett a káptalantóti piacra járni, vasárnaponként már nem lehetett a környéken parkolóhelyet találni, tömegek lepték el a piacot s a kereslet vonzotta a kínálatot, egyre nőtt az eladók és a portékák száma, s ezzel egyenes arányosan nőtt a nem őstermelő, nem kézműves, nem termelői termékek sora. A könyvek választéka is felhígult, megjelentek a lacikonyhák, a lángossütők, a ruhaárusok, régi ismerősök mesélték, hogy a termelői zöldséget árulókat előző nap látták a Tesco-ban megvenni a maguk által termelt árut és persze, a hatalmas kereslet hatására az árak egyre emelkedtek.
A termelői piacnak két jellemzője kell legyen, a jó minőségű, nagy- és kiskereskedelmi hasznot nem ismerő áru, következésképpen a kereskedelemben megszokottnál szerényebb ár. Lassan odajutottunk, hogy a minőségi, valóban kézműves termékek egyre kisebb hányadot képviselnek a kínálatban, s ezek csökkenésével egyidejűleg viszont meredeken nőtt a termékek ára. A káptalantóti piacra sikk járni, ez már olyan vasárnap délelőtti program, mint hajdan volt a misére járás. A Balaton-felvidéket ellepő, jó anyagi helyzetben lévő populáció megengedheti magának a vásárlás rítusát s annak az illúzióját, hogy drága pénzért (amely neki nem drága) termelői árut vásárol, de mint fentebb írtam, ez csak illúzió és az illúzióért fizetni kell, nehogy elvesszen.
Két-három éve volt szerencsém egy másik termelői piac kialakulásánál is jelen lenni, ez még közelebb van, igaz nem a szőlőmhöz, de a lakásomhoz. A Tabán talán egyetlen megmaradt öreg házát vette meg két tehetséges és vállalkozásra kész fiatalember (a benne megbúvó borospincével együtt) és nyitott a Naphegyen egy kertvendéglőt. Becsületükre váljék, kezdetben péntekenként eredeti bajai halászlét is főzettek, bográcsban. Hogy mennyire volt eredeti nem tudom, mert nem kóstoltam, (jobb a békeség s nem akartam a fiúk iránti szimpátiámat kockára tenni). Már jó pár éve működött a vállalkozás, amikor hírét vettem, hogy szombat délelőttönként őstermelők nyitnak itt a kertben termelői piacot. Míg új volt, párszor ki is néztem, vettem is ezt-azt, de nagyon hamar rájöttem a káptalantóti tétel itteni igazságára is, a cél az illúzió eladása s nem akármilyen áron. A budai, naphegyi illúzió többszörösébe kerül a Balaton-felvidéki illúziónak. A járvány vesztegzára alatt magunk is kenyeret sütöttünk, de egy szombaton gondoltam veszek egy félkilós rozskenyeret, amelyért leszurkoltam 980 Ft-t. Ez az ezerszázalékos termelői haszonkulcs elgondolkoztatott.
Az rendben van, hogy az illúziót meg kell fizetni, de az ezerszázalékos termelői haszon magában rejti azt a tényt, hogy én, a termelő hülyének nézlek téged, a vásárlót, s az áraimmal megszondázlak, meddig vagy hajlandó befogadni az én hülyének nézésemet.
Körbenéztem, a vásárlók zöme harmincas-negyvenes éveiben járó fiatal, anyagi erejükről tanúskodnak a Czakó utcában parkoló terepjárók. Ezek az emberek nagyon sokat megadnak az illúzióért, mert ebben a vételárban benne van saját önbecsülésük is. Éppen ez a vételár bizonyítja önmaguk előtt is sikerességüket.
Ahogy a túlárazott terepjárókért megadott húsz-harmincmilliók is ezt bizonyítják. Ezek az emberek életük sikerességét anyagi erejükkel mérik, s most, a karantén megszűntével ugyanott folytatják, ahol márciusban abbahagyták.
Az eladó illúziót árul, a vevő illúziót vesz, egyik a másikra van szorulva, ezért szükségük van egymásra. Minél drágább az illúzió, annál jobban jár az eladó, mert többet keres és a vevő is, mert ezzel bizonyítja sikerességét.
Azt hittük, ez a járvány rádöbbenti az embereket, hogy a régi életük haszontalan és változtatni kell, de ezek olyanok, mint a Bourbonok, semmit sem felejtettek és semmit se tanultak.
