Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Friedrich Hölderlin versét Rónay György fordításában és Papp János előadásában hallhatják.
0:10
vallási műsorok
A bölcsesség iskolája című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (29/22.)
0:30
irodalmi és versműsorok
A vadember és családja Móra Ferenc regényéből Dunai Tamás olvas föl. Zongorán közreműködött: Déri András A műsort Biksza Levente, Horváth János, Dévény Mária és E. Román Kata készítette. (24/19.)
1:00
egyéb közéleti műsorok
Színházi disputa Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Partvonal Műhely | Vendégek: Quintus Konrád, Holczinger Szandra és Pomlényi Attila
Partvonal Műhely A Nemzeti Alaptanterv irodalmi anyagait a színházművészet és a drámapedagógia eszközeivel hozza közelebb a fiatalokhoz a 2010-ben alakult Partvonal Műhely. A társulat vezetőjével, Quintus Konráddal, valamint a társulat két tagjával: Holczinger Szandrával és Pomlényi Attilával beszélgetünk a csapat céljairól, módszereiről valamint legújabb, Ballada-menü című előadásukról, melyet legközelebb január 23-án, délelőtt tíz órakor játszanak a Marczibányi Téri Művelődési Központban, majd 24-én, pénteken, délután három órától a József Attila Színházban. Aztán - január 28-án, kedden - két alkalommal is megelevenítik János vitéz történetét, ezek az előadások délután egykor és négykor kezdődnek, szintén a József Attila Színházban; másnap pedig (29-én, szerdán, délután négy órától) az Oidipusz nyomozás című előadást adják elő az angyalföldi teátrumban.
1:30
aktuális és hírműsorok

Körkép
(ism.)

Legutóbbi ülésén a szombathelyi közgyűlés módosította a szociális rendeletet. Megemelték a támogatási összegeket, és bővítették a jogosultsági kört. Január elsejétől már az új rendszer alapján osztják a juttatásokat. A tervek között szerepel a szociális rendszer további alakítása: márciusban bevezethetik a közösségi bérlakás programot, ami enyhíthet a lakáshiányon. Év kiváló szakdolgozói közössége címet nyert a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház központi műtőblokkjának szakasszisztensi csapata. Jószolgálat díjat vehetett át tavaly februárban Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász vezetője. A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány által odaítélt elismeréshez egy vándorkiállítás is kapcsolódik, amelyet február 5-ig a Fő téren is bemutattak.
2:00
portré- és riportműsorok
Közéleti beszélgetések Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Az utóbbi két évtizedben egyre általánosabbá vált a Közel-Keleten a keresztények üldözése. Moszkvában találkozott Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A török parlament nemrég engedélyezte, hogy a kormány szárazföldi csapatokat küldjön Líbiának egy novemberben megkötött katonai egyezmény értelmében, amit az uniós vezetők többször is elítélték a pár napja. Az EU kapcsolatrendszere Törökországgal. Az USA és Irán, USA É-Korea, illetve Irán és Líbia kérdése. Többek között e témákról beszélget Nógrády Györggyel, a Corvinus Egyetem tanárával Pécsi Krisztina. 2. Juhász Előd: Élmények világszerte - Zeneközelben című könyve karácsony előtt jelent meg a Nap Kiadó gondozásában. A szerzővel sajátos felfedező kalandozásairól, a tájak, a művészetek, a kultúrák és a zene kapcsolatáról Sallai Éva beszélget.
3:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
4:00
egyéb műsorok
Mester-fogás Szerkesztő: Pozsgai Nóra Színházi és operajelmezek egy magyar műhelyből a világ minden tájára, Bayreuth-tól New Yorkig. A szolnoki Jelmez-Art műhelyében jártunk
4:30
ismeretterjesztő műsorok
Pereg már a film Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál január 27. és február 2. között Szerkesztő: Gőbel Ágoston Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A világ több tucat országából számtalan különleges, fesztiváldíjas, Magyarországon először vetített alkotást hoz el 2020-ban is a dokumentumfilmek, filmek és filmfesztiválok szerelmeseinek a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. A fesztivál valamennyi programjának a Cinema City Aréna ad otthont január 27. és február 2. között. Sós Ágival, a fesztivál alapító főszervezőjével és Sebestyén Mártával, a fesztivál egyik civil nagykövetével beszélgetünk.
5:00
aktuális és hírműsorok
A Savaria Nagyszálló értékesítésére a felszámoló tavaly novemberben tette közzé az újabb árverési hirdetményét. A pályázat ezúttal eredményesen zárult, hiszen nettó 470 millió 400 ezer forint értékben érvényes ajánlat érkezett a szálloda megvásárlására. A városi önkormányzatnak elővásárlási joga van az épületre. Rendkívüli közgyűlésen döntenek majd arról, hogy élnek-e vele.Erről is kérdeztük Nemény András polgármestert. Az év végéig megújulhat a velemi alkotóház, amelyre egy pályázatnak köszönhetően 90 millió forint áll rendelkezésre. A munkálatokat 5 éve tervezik, a megvalósítás azonban többször is eltolódott. Úgy értesültünk, a beruházás tavasszal elkezdődik. Az éjszakánkénti mínusz 4-5 fokos hidegben már jegesednek az állóvizek, a vékony hártya azonban még nem bírna el egy gyermeket sem. A tűzoltók és a mentők is arra hívják fel a figyelmet, hogy életveszélyes ilyenkor jégre menni. Az elmúlt években szerencsére embert nem kellett menteniük jeges vízből, kutyát és őzeket viszont többször is.
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
5:40
vallási műsorok
6:00
egyéb műsorok
6:15
vallási műsorok
A bölcsesség iskolája című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (29/23.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Kövér Tamás
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, sport, műsorajánló
7:50
publicisztika
Sokszínű kereszténység - Szalézi Szent Ferenc Horváth Pál olvassa fel írását
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
A Boldog Özséb Emlékév megnyítója ma 10 óra 30 perckor kezdődik a budapesti Szent István Bazilikában. Csóka János tartományfőnökkel Pécsi Krisztina beszélgetett.
8:17
aktuális és hírműsorok
8:23
aktuális és hírműsorok
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
publicisztika
Szerkesztő: Balázs Zsanett
8:52
zenei műsorok
Szerkesztő: Magyar Kornél
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Hoztam valamit a hegyekből, előadás Mezey Mária életéről; Petrás Éva: Álarcok mögött - Nagy Töhötöm életei című kötete Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
"Minden ember célja a boldogság, és a boldogság harmónia. Harmónia önmagunkkal, a világgal, Istennel. Naponta megharcolt harmónia. Mezei Mária, életével bizonyítja, hogy az ösvény bár meredek-járható." A Hoztam valamit a hegyekből című előadásból idéztÜNK. Mezei Mária az ötvenes évek érdemes és kiváló művészének életéből készített monodrámát a rendező Dávid Zsuzsanna és a Mezei Máriát megformáló Tóth Auguszta, vele beszélget Tenki Dalma. Petrás Éva Álarcok mögött - Nagy Töhötöm életei című kötete először tesz kísérletet a fordulatokban gazdag élettörténet elbeszélésére. E kivételes életút egységét nem Nagy Töhötöm személyiségének állandósága, önazonossága adja, hanem paradox módon a változás állandósága. Egyén és történelem viszonyában így lesz a 20. század jellegzetes képviselője. Könyvjelző című rovatunkban a jezsuita szerzetes életéről, egyházpolitikai szerepjátszásáról, alakváltozásairól a kötet szerzőjével beszélgetünk.
9:30
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin 2019-ben Pro Familiis-díjat kapott Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus és felesége, Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna dramaturg, jelmeztervező. Szerkesztő: Balázs Zsanett Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
aktuális és hírműsorok
zalaegerszegi összeállítás Szerkesztő: Jóna István Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Zalai Különleges Mentők elmúlt éve a megelőzésről, a felvilágosításról szólt. Horváth Péter elnökkel tekitettük át az elmúlt időszakot, valamint az idei tervekről is beszélgettünk.
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom ifj. Gaál Mózes: Mildi meséi Felolvassa: Pápai Erika Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (18/1.)
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
egyéb közéleti műsorok
A médiavilág erkölcséről Szerkesztő: Kövér Tamás Míg a Néppárt alapítói hívő kereszténydemokraták voltak, ehhez képest a mostani Néppártban egy elvilágiasodó szemléletmód van. Ezért igény van egy olyan politikai közösségre, ami egy valóban keresztény, valóban konzervatív irányzatot képvisel.
A feladat tehát: valamiképpen eligazodni ebben az álhírektől hemzsegő valóság-tükrözésben. Kerestem az "Ami a Naplóból kimaradt" című gyűjteményben, hogy az 50-es években az Itáliába emigrált Márai Sándor, az író, miféle bizonytalanságokat vagy bizonyosságokat érzett ennek kapcsán. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon emberei választási célú adatgyűjtésbe kezdtek, ennek érdekében külföldi cégeket is létrehoztak, az egyikben, a Datapraxisban a Soros-hálózat egy ismert adatguruja, Paul Hilder is feltűnt. Ezáltal Soros emberei kezébe kerülhetnek akár magyar választók adatai is.
11:30
zenei műsorok
Elfelejtett szerzők, elfelejtett zeneművei Henri Herz és Ladislaus Dussek műveiből válogatunk.
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
12:30
zenei műsorok
zenei közelkép Műsorvezető: Juhász Előd
12:45
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
zenei műsorok
Mai vendég Simon Géza Gábor jazztörténész, szakíró, a magyar jazzkutatás kiváló szakembere.
13:30
irodalmi és versműsorok
Színészlegendák Életképek a XIX. sz. színivilágából Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész Szacsvay Imre - Prielle Kornélia Közreműködik: Cseke Péter és Kubik Anna Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna Felelős szerkesztő: Pozsgai Nóra (10/6.)
Művészeti vezető: Rátóti Zoltán Hangmester: Liszkai Károly és Gera Csilla Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila Munkatársak: Varga Andrea, Huszár Orsolya és Paróczai Csilla Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb műsorok
Mester-fogás Szerkesztő: Pozsgai Nóra Színházi és operajelmezek egy magyar műhelyből a világ minden tájára, Bayreuth-tól New Yorkig. A szolnoki Jelmez-Art műhelyében jártunk
15:30
aktuális és hírműsorok
- A milánói vásárban képviseltette magát a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület. - Egy kalocsai édesanya kér segítséget a beteg gyermekei gyógyulásának érdekében. - Egyhetes programsorozat a Magyar Kultúra Napjához kötődően. - Megnyílt a Debreceni Egyetemen a könyvpatika.
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Nagy Imre A labda izgalmas története Csapó Erika kézilabda együtteseink hétvégi szerepléséről
Mai témánk a labda és persze a labdajátékok. Ez önmagában nem egy eredeti gondolat, de ha hozzátesszük hogy férfi kézilabdázóink az EB-n életben tartották elődöntős esélyüket és egyre többen kísérik figyelemmel a futballisták készülődését a rövidesen kezdődő bajnokságra. Talán emiatt is írt jegyzetet Radnóti László a labdáról, A 129-szeres válogatott kézilabda játékos Csapó Erika tagja volt a DVSC 1987-es Bajnokcsapatának és az 1995-ben és 96-ban EHF Kupát nyerő együttesnek is. A kiváló átlövő - szegedi és kisvárdai edzői tevékenysége után - ismét Debrecenben segíti a sportágat. Az elmúlt hétvégén sokat izgultunk három női kézis csapatunk EHF-kupa szereplése miatt és a férfi válogatott Európa bajnoki teljesítményéért. Csapó Erika televíziós szakkommentátorként is jól ismert a kézilabda sportág hívei számára, így megkértük egy kis értékelésre.
16:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
portré- és riportműsorok
Magvetés Szerkesztő: Madocsai Bea
Január 30-án kezdődik az a hosszú hétvége, amelynek mottója "Ne félj, nem ítéllek el", s amelyről a műsorunkban egy édesanya, nagymama, Hilda beszél. A lelkigyakorlatot vezető Kovács Ferenc állandó diakónus és felesége, Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó várja az abortuszon átesettek, magzatvesztők jelentkezését a www.magzatlap.hu oldalon.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Szerkesztő: Szentirmai Ágnes Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
- Tavaly átadták a K&H "Mozdulj!" - patalimpiai kártya program elismeréseket. A díjazottokkal, Ekler Luca és Kiss Péter Pál világbajnok parasportolókkal beszélgetünk. - Január 27-től lehet jelentkezni a nyári vándortáborokra. Az idei év útvonalairól és az újdonságokról hallhatnak a műsor második felében.
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Kövér Tamás
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom ifj. Gaál Mózes: Mildi meséi Felolvassa: Pápai Erika Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (18/1.)
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Kövér Tamás műsora
Krúdy Gyula: Krisztus takácsa
20:15
aktuális és hírműsorok
20:20
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Sokszínű kereszténység - Szalézi Szent Ferenc Horváth Pál olvassa fel írását
20:30
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta Hoztam valamit a hegyekből, előadás Mezey Mária életéről; Petrás Éva: Álarcok mögött - Nagy Töhötöm életei című kötete Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
"Minden ember célja a boldogság, és a boldogság harmónia. Harmónia önmagunkkal, a világgal, Istennel. Naponta megharcolt harmónia. Mezei Mária, életével bizonyítja, hogy az ösvény bár meredek-járható." A Hoztam valamit a hegyekből című előadásból idéztÜNK. Mezei Mária az ötvenes évek érdemes és kiváló művészének életéből készített monodrámát a rendező Dávid Zsuzsanna és a Mezei Máriát megformáló Tóth Auguszta, vele beszélget Tenki Dalma. Petrás Éva Álarcok mögött - Nagy Töhötöm életei című kötete először tesz kísérletet a fordulatokban gazdag élettörténet elbeszélésére. E kivételes életút egységét nem Nagy Töhötöm személyiségének állandósága, önazonossága adja, hanem paradox módon a változás állandósága. Egyén és történelem viszonyában így lesz a 20. század jellegzetes képviselője. Könyvjelző című rovatunkban a jezsuita szerzetes életéről, egyházpolitikai szerepjátszásáról, alakváltozásairól a kötet szerzőjével beszélgetünk.
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
egyéb műsorok
Teljességünk felé Szerkesztő: Tóth Zsófia Arany Zoltán addiktológiai konzultáns, családterapeuta, a Semmelweis Egyetem mesteroktatója a vendégünk
21:30
irodalmi és versműsorok
Színészlegendák Életképek a XIX. sz. színivilágából Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész Szacsvay Imre - Prielle Kornélia Közreműködik: Cseke Péter és Kubik Anna Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna Felelős szerkesztő: Pozsgai Nóra (10/6.)
Művészeti vezető: Rátóti Zoltán Hangmester: Liszkai Károly és Gera Csilla Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila Munkatársak: Varga Andrea, Huszár Orsolya és Paróczai Csilla Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából
22:00
22:20
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
22:30
aktuális és hírműsorok
22:34
portré- és riportműsorok
Magvetés Szerkesztő: Madocsai Bea
Január 30-án kezdődik az a hosszú hétvége, amelynek mottója "Ne félj, nem ítéllek el", s amelyről a műsorunkban egy édesanya, nagymama, Hilda beszél. A lelkigyakorlatot vezető Kovács Ferenc állandó diakónus és felesége, Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó várja az abortuszon átesettek, magzatvesztők jelentkezését a www.magzatlap.hu oldalon.
23:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince 1935. január 20-án született Balassa Sándor zeneszerző.
Balassa Sándor: Cívisek városa Előadja a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Medveczky Ádám