Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Berzsenyi Dániel versét Bessenyei Ferenc előadásában hallhatják.
0:10
vallási műsorok
Katona István püspök a Budapesten 1938-ban megrendezett 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeit ismerteti. (29/11.)
0:30
irodalmi és versműsorok
Déry Tibor: Számadás Felolvassa: Epres Attila Hangmester: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henriette Szerkesztő: E. Román Kata Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (5/5.)
1:00
aktuális és hírműsorok

Körkép
(ism.)

Frissen doktorált pedagógus, Narda polgármestere, horvát nemzetiségi önkormányzati képviselő, aktív közösségi szervező és kórustag. Mindez egy személyben Glavanics Krisztina, aki magyar oktatás és köznevelés kategóriában Vas megyei Prima díjban részesült nemrég. Közel negyvenéves orvosi pályája megkoronázásaként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Stánitz Éva, Vas megye nyugalmazott tiszti főorvosa. Kamaszdilemmák, manipuláció, kiszolgáltatottság - súlyos témák jelentek meg az idei diákszínházi napok programjában, amit a Reményik-iskola és a Weöres Sándor Színház közösen szervezett.
1:30
aktuális és hírműsorok

Körkép
(ism.)

szombathelyi összeállítás Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Schmidt Mária történésszel, a 30 éve szabadon emlékév kormánybiztosával beszélgetünk.a rendszerváltoztatásról.
2:00
portré- és riportműsorok
közéleti elemző műsor Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust szervező titkárság harmadik alkalommal hív arra, hogy "gyűljünk össze minden országban, ezernyi templomban egy óra szentségimádásra" Krisztus Király ünnepének előestéjén, ezúttal november 23-án. A felhívás kapcsán Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke nyilatkozik rádiónknak. Tíz településen tartottak ismét helyhatósági választást. Az eredményeket értékeli Huber Szebasztián és Lesti árpád politikai elemzők. A berlini fal leomlása 1989. november 9-én a legújabbkori európai történelem egyik legfontosabb eseménye volt. Azonban több politikai elemző is azon a véleményen van, hogy bár a fal leomlott, ma is érzékelhető a különbség Németország nyugati és keleti régióiban. Huber Szebasztián véleményét hallják: Élesszük újra közösen a komatál hagyományt! A társadalmi célú kampányról Závogyán Magdolnát, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetőjét kérdeztük. Budapesten lesz az Egyesült Nemzetek Szervezete terrorizmus elleni hivatalának regionális programtámogató irodája - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pár nappal ezelőtt a fővárosban. Az ENSZ két hazánkban működő szervezetéről, a menekültügyi főbiztosságról és az élelmezésügyi és Mezőgazdasági szervezetről Simai Mihály akadémikust, a magyar ENSZ társaság elnökét kérdezzük. A tiszaugi gepida leletekről, a kutatás eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Wilhelm Gábor ásatásvezető régész, a Kecskeméti Katona József Múzeum Régészeti Osztályának vezetője. Vele beszélgetünk. "Szolgáljatok az úrnak örömmel!" címmel cigánypasztorációs kézikönyvet jelentetett meg Boldog Ceferino Intézet. A kiadványról Bángi-Magyar Anna szerkesztő számol be. Kiállítás-sorozat nyílt Óbudán: a Waldorf művésztanárok és művészeti pályára lépett tanítványaik mutatkoznak. Pállay-Kovács Szilvia festőművészt hallják.
3:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
4:00
egyéb közéleti műsorok
Pillanatképek a média világából Szerkesztő: Szikora József
4:30
egyéb közéleti műsorok
a lehetőségek magazinja Szerkesztő: Kozák Annamária Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa Fészek Gyermekvédő Egyesület
5:00
aktuális és hírműsorok

Körkép
(ism.)

Frissen doktorált pedagógus, Narda polgármestere, horvát nemzetiségi önkormányzati képviselő, aktív közösségi szervező és kórustag. Mindez egy személyben Glavanics Krisztina, aki magyar oktatás és köznevelés kategóriában Vas megyei Prima díjban részesült nemrég. Közel negyvenéves orvosi pályája megkoronázásaként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Stánitz Éva, Vas megye nyugalmazott tiszti főorvosa. Kamaszdilemmák, manipuláció, kiszolgáltatottság - súlyos témák jelentek meg az idei diákszínházi napok programjában, amit a Reményik-iskola és a Weöres Sándor Színház közösen szervezett.
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
5:40
vallási műsorok
6:00
egyéb műsorok
6:15
vallási műsorok
Katona István püspök a Budapesten 1938-ban megrendezett 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeit ismerteti. (29/12.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
6:52
vallási műsorok
7:00
aktuális és hírműsorok
7:04
aktuális és hírműsorok
kulturális programajánló Szerkesztő: Csuth Judit
Elisabetta Gnone Olga a papírlány címet viselő mesesorozatának varázslatos világát mutatjuk be, majd rádiónk legújabb hangjátékáról, Szabó Magda Békekötés című művéről beszélgetünk. Műsorunk második felében egy olyan táncelőadásról lesz szó, melyet Bizet híres operája a Carmen ihletett, végül Gereben Zita idei utolsó budapesti koncertjét ajánljuk a figyelmükbe.
8:00
aktuális és hírműsorok
8:04
egyéb közéleti műsorok
A kassai vértanúk ereklyéjét őrző gótikus szepsi plébániatemplom. Bemutatja: Gábor Bertalan plébános. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
Firazzano, a tréfamester olasz mese Felolvassa: Oberfrank Pál Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Marton Árpád
A vasárnap muzsikusa ma Sergiu Celibidache. Az 1912-ben született, román származású karmester berlini tanulmányainak végén, 1945-ben vette át a legendás Berlini Filharmonikusok irányítását az ugyancsak korszakos karmestertől, Furtwänglertől. A hamarosan megszólaló fölvétel azt igazolja, hogy az új dirigens kivételes stílusérzékkel és személyességgel állt a nem mindennapi kihívás elé. Johannes Brahms utolsó, kamarazenei finomságokban bővelkedő, mégis hatalmas arányú 4. szimfóniáját most éppen egy 1945 novemberében készült fölvételen szólaltatják meg. Brahms 4. szimfóniája után Sergiu Celibidache Schubert 8., Befejezetlen szimfóniájának nyitótételét vezényli a Svájci Olasz Rádió zenekarának élén.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
vallási műsorok
közvetítés Mohácsról a belvárosi Szent Mihály templomból. A szentmisét bemutatja Bacsmai László esperes, plébános. A MKR és a MTVA közösen közvetít.
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
11:30
portré- és riportműsorok
Szerkesztő: Pozsgai Nóra II. Szega Nemzetek Sajtfesztiválja
"Hogy lehet egy olyan országot kormányozni, amelyiknek 258 különféle sajtja van!" - fakadt ki egykor De Gaulle tábornok. Nos, ez a sokféle francia sajt most majd mind itt volt Budapesten, s vele még másik 24 ország több száz sajtfélesége. Tíz tonna sajt a világ 25 országából, sajtverseny, szakmai továbbképzés és egy több mint másfél mázsás trappista-guriga: a sajt-ünnepet tartottak októberben Budapesten, immár másodszor, óriási sikerrel. Kóstoltunk és kérdeztünk: megszólítottunk magyar és külföldi résztvevőket.
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
12:30
irodalmi és versműsorok
Vasárnapi versműsor Szerkesztő: Varga Zoltán Fazekas Mihály versei
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
néprajzi és anyanyelvi műsorok
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
István király intelmei ma is a középkori bölcsességgel szólítják meg az embert: "Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel." A szokásokat azonban nem csak követni jó és illő, de felderíteni is, és minden hozzá tartozó tárggyal, tudással, ismerettel gazdagítani. Éppen ezt teszik a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei is, akik közül dr. Papp Adrienn és Szolnoki Tamás régészekkel a nemrégiben nyílt Középpontban a középkor 2018 című tárlat kiállítótermében beszélgettünk. (Súly Bronz 16-17. század Budapest, I. kerület, Szentháromság tér 6., fotó: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence)
13:30
irodalmi és versműsorok
Olvasójegy Szerkesztő: Falusi Márton
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
portré- és riportműsorok
Szerkesztő: Sályi András
Ősi Attila paleontológus, az ELTE Őslénytani tanszékének a vezetője.
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvi műsor Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
November 12-én Szótárnapot rendeztek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol bemutatták a SzóTudásTár című szótári adatbázist is, amiről Kiss Gáborral, a Tinta Könyvkiadó igazgatójával beszélgettünk. A www.szotudastar.hu honlapon a szotarnap felhasználási azonosító és a bemutato jelszó beírásával a következő két hétben bárki kipróbálhatja az alkalmazást. A névmásokról szól Buvári Márta jegyzete.
16:30
aktuális és hírműsorok
Szalézi nővérek Magyarországon. Szerdahelyi Csongor. Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
zenei műsorok
Csiba Lajos és Juhász Előd műsora Vendég: Laczó Zoltán Vince és Prof. Dr. Tulassay Zsolt
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Cs. Nagy Tamás Válogatás a Sixtus-kápolna kórusának reneszánsz felvételeiből
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
Wilhelm és Jacob Grimm: A kristálygolyó Szereplők: Ruttkai Éva, Maros Gábor, Bánsági Ildikó és Harsányi Gábor, Sinkó László és Mécs Károly Szerkesztő: Varga Andrea
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Boros Attila
Wilhelm Furtwangler Salzburgi operafelvételeiből válogatunk.
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
zenei műsorok
Válogatás Házigazda: Juhász Előd Társszerkesztő: Bögös Henrietta
22:00
22:20
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
22:30
aktuális és hírműsorok
22:34
egyéb közéleti műsorok
a Kossuth Rádió műsora
23:00
néprajzi és anyanyelvi műsorok

Magyarul
(ism.)

Szóról-szóval Alapító szerkesztő: Deme László Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Vadász Zsuzsa Csodás percek Szerkesztő: Madocsai Bea
Anyanyelvi műsorunkban ma Eőry Vilma jegyzetét is hallhatják. Új példánk megfejtését 2019. november 27-ig várjuk a Magyar Katolikus Rádió szerkesztőségébe: 1062. Bp. Délibáb u. 15-17.
23:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Szakács Emese
788 évvel ezelőtt, 1231. november 17-én halt meg Árpádházi Szent Erzsébet. Összeállítás Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendája című oratóriumából. Előadja: Marton Éva, Nyiregyházi 4.számú Általános Iskola Kórus, Budapesti Kórus, Magyar Állami Hangversenyzenekar. Vezényel: Joó Árpád