A szentmiséken felolvasott napi evangéliumi szakaszokat hallgathatja itt meg.
Adás információk:
Archívum: hallgassa meg!
Elhangzott: 2024.04.20. 05:34
Felolvassa: Varga László
húsvéti idő 3. hét, szombat
** Jn 6,60-69 **
Amikor ezt meghallották, a tanítványai közül sokan azt mondták: ,,Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?'' Jézus tudta magában, hogy tanítványai emiatt zúgolódnak, ezért azt mondta nekik: ,,Megbotránkoztat ez titeket? Hát ha majd látjátok az Emberfiát fölmenni oda, ahol azelőtt volt? A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek.'' Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy ki fogja őt elárulni. Majd hozzátette: ,,Ezért mondtam nektek: Senki nem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.'' Ettől fogva a tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele. Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: ,,Talán ti is el akartok menni?'' Simon Péter azt felelte: ,,Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje.''
2024. május 11. szombat 5:34 |
|
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2024. május 10. péntek 5:34 |
|
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2024. május 09. csütörtök 5:34 |
|
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2024. május 08. szerda 5:34 |
|
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2024. május 07. kedd 5:34 |
|
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2024. május 06. hétfő 5:34 |
|
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2024. május 05. vasárnap 5:34 |
|
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben...B év, húsvéti idő 6. vasárnap
** Jn 15,9-17 **
Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást! |
2024. május 04. szombat 5:34 |
|
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben...húsvéti idő 5. hét, szombat
** Jn 15,18-21 **
Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek a szóra, amit mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd. Ám mindezeket az én nevemért fogják tenni veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem. |
2024. május 03. péntek 5:34 |
|
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... Szent Fülöp és Jakab apostol
** Jn 14,6-14 **
Jézus azt felelte neki: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam. Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt.'' Ekkor Fülöp kérte őt: ,,Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!'' Jézus így válaszolt neki: ,,Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: ,,Mutasd meg nekünk az Atyát''? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, hát legalább a tetteimért higgyetek. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek az én nevemben, megteszem azt, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem azt. |
2024. május 02. csütörtök 5:34 |
|
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben...húsvéti idő 5. hét, csütörtök
** Jn 15,9-11 **
Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. |
2024. május 12. vasárnap 5:34 | Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... |
2024. május 12. vasárnap 12:08 | Napi evangélium (ism.) Felolvassa: Varga László |
2024. május 12. vasárnap 21:04 | Napi evangélium (ism.) Felolvassa: Varga László |
2024. május 13. hétfő 5:34 | Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben...húsvéti idő 7. hét, hétfő
** Jn 16,29-33 **
Tanítványai erre azt mondták: ,,Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példabeszédet mondasz. Most tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki kérdezzen téged. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.'' Jézus azt felelte nekik: ,,Most hiszitek? Íme, eljön az óra, sőt már itt is van, amikor elszéledtek, mindenki az otthonába, engem pedig magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot.'' |
2024. május 13. hétfő 12:08 | Napi evangélium (ism.) Felolvassa: Varga László |